2010. szept. 9. 9:40 - írta Margaréta

Sík Sándor: A hajnal szerelmese

Azt szeretem, aki nevet
akinek rózsaszín az arca
aki örül, aki kacag
aki dalolva megy a harcra.

Enyém az áprilisi szellő.
A feslő bimbót szeretem
a hasadót, a harmatosat.
A hajnal a szerelmesem.

Az én emberem a gyerek
a nagyszemű, nevető gyermek
akiben szűz, minden-csírák
ezer erők rügyezve kelnek.

Az én emberem, aki fölkel
az induló, az ébredő
akinek győzelem az álma
akiben dalol a jövő.

Szeretem azt, aki akar
aki remény, aki ígéret.
Az enyém a vér és a tűz:
a fakadó fiatal élet.

Az ébredő Napot imádom
megyek a virradat elé.
Az én lelkem a tüzek lelke
az én dalom a hajnalé.

2009. okt. 22. 10:23 - írta Margaréta

Bertók László: Platón benéz az ablakon

A visszavert fény évszaka,
Platón benéz az ablakon,
kezében ásó és kapa,
csodálkozik, hogy itt lakom

Mondanám, hogy rögtön megyek,
lehetnék még jó asztalos,
de megbénít a döbbenet,
silány tükörré foncsoroz.

Mondanám, hogy nem én vagyok,
bűnössé tett a félelem,
hátam mögött a lét dadog,
előttem a történelem.

Mondanám, hogy nincsen remény,
hogy maholnap ötven leszek,
s ami árnyékból költemény,
a valóságban egyszeregy.

Mondanám, hogy akkor mi van,
miért jobb, aki boldogabb,
s ha a varázs anyagtalan,
mire emlékszik az anyag?

Mondanám, hogy egyébiránt,
hogy vártam már, hogy jónapot,
de minden sorvég rímbe ránt,
csak hazudnék, csak hallgatok.

2009. okt. 4. 23:43 - írta Margaréta

Nádudvari Nagy János: Óhajtás ősszel

Egy kis melegség kéne még
a gyorsan tűnő nyári fényből,
a lelkem borzadva fél a közelgő
tél zord hidegétől.

Egy kis gyöngédség kéne még,
felvidító, igazi jóság,
hiszen élni kell akkor is,
ha nem hajt a vágy, a csók-mohóság.

Egy kis megértés kéne még,
nem zord szavak hideg pengéje,
amik úgy döfnek belém, mint
bárány szívébe a hentes kése.

Egy kis szeretet kéne még,
hisz ez az élet íze, sója:
mi lényünket a végső úton
a nagy bukásoktól megóvja.

2009. aug. 9. 19:27 - írta Margaréta Szabó Magda: Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják,
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,
a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.

2009. aug. 8. 19:23 - írta Margaréta Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

2009. júl. 28. 21:35 - írta Margaréta Karafiáth Orsolya: Tango

Már hogyne érteném. Csak máshogy érzem.
Kell még egy mozdulat, mi rávezet.
Egy mozdulat: a véletlen, a botlás.
Pár lépés együtt, majd feszült szünet-

egy új esély, hogy én is megtanuljam
most nincsen félig. Csak egész lehet.
Ha vicc, ha trükk, sodródjak el nyugodtan,
s ha nem, tudjam, innen veszíthetek.

Az orrcimpám. A táguló pupilla.
Amúgy egész jól elvagyok a vággyal.
Nem gyűr le, durván nem sodor feléd.
Belül jelez. Titkon, zavartan árnyal.

Nekem már szenvedély így. Elhiszed?
Minek beszéljem szét, feleslegesre?
Unott tárggyá miért váltanám a kérdést -
velem jönnél a másik életembe?

Milyen komoly vagy. Még a tested is.
Erős energiák - ín és ideg.
A könnyű nem kell? Nézd, most tartasz úgyis.
Aztán engedhetsz. S épp így éri meg.

Hogy kellesz, átpörög a mozdulatba.
Talán véletlen. Nincs mögötte semmi.
Félek, hogy élvezem. Hogy addig vonz,
míg elfelejtem, hogy tudok nevetni.

2009. júl. 20. 11:53 - írta Margaréta Nagy István Attila: Messzebb vagy

Bukdácsolok az álomban:
fel-felriadok,
arcod, kezed, szemed hiányára.
Futnak velem a fürge kerekek,
elringatnának,
mégis bukdácsolok az álomban:
rám emelhetnéd
boldog tekinteted, s akkor megtelne
fuldokló szívem a szemeddel,
tenyeremben hintáznának
játékos ujjaid,
s az arcodba újra meg újra
beleszeretnék.
De hát nem lehet -
messzebb vagy tőlem, mint a képzelet.

2009. máj. 23. 20:10 - írta Margaréta Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

2009. máj. 21. 8:02 - írta Margaréta

 

oldódó képed
kicsordul szememből és
arcomra szárad

2009. máj. 11. 9:09 - írta Margaréta Juhász Gyula: Könyvek és könnyek

A könyvek boldog városában éltem,
Hol gót eszmék, görög romok,
Reneszánsz kupolák, rokokó csarnokok
Rejtettek el biztatva és kevélyen.

Nagy voltam én és törpe e világban,
Enyém volt minden korok vigasza,
A nagy világ, a kis haza,
Enyém volt asztalon és ágyban.

De egyszer útam innen kifelé vitt,
Az élet szele örökre elszédit,
Azóta véres és rózsás nyomon járok,

Enyémek az új arcok és új álmok,
Enyém a könny, láz, gond és szerelem
S könyvek igazát seholsem lelem!

2009. máj. 5. 23:39 - írta Margaréta Nemes Nagy Ágnes: Alkony

Én szeretem az anyagot,
s gyakran gondolok csontjaimra.
Az ér, mely lüktet nyakamon,
az eleven vért könnyen ontja.
A léttel küszködöm naponta,
de győzi jó tüdőm s szivem,
a hajam bőséges kibontva,
s hogy megritkul, még nem hiszem.

Ezek az órák -; elnyulok
a nagy díványon, lóg a lábam,
s úgy párolognak a napok,
akár az apró tócsa nyárban,
egyik kezem eléri bátran
az alkonyi ég hajlatát,
másik kezem felől, kitártan,
ezek a kövér orgonák.

A bőr ilyenkor síma csak,
a torok szorítása enged,
a csont a szemnél fontosabb,
és bizton támasztja a rendet,
mely most ocsúdik, félve, bentebb,
s szótaggal méri az időt,
s az érlökésre lüktető
párnát érzi az arca mellett.

2009. ápr. 18. 12:59 - írta Margaréta Kányádi Sándor: Volna még

pedig volna még
volna még valami
mondanivalóm
a nyíló nárcisz-
mezőkről például
az alkonyi szélben
riadtan lobogó
hegyi füvekről
a hegyekről a folyókról
égről földről
a tengerekről
az óceánok alatt
vergődő tűzhányókról
a szerelem végtelen
napéjegyenlőségeiről
amikor az idő is
ellankad mint a patak
ha szomját oltja
benne a szarvas
egyszóval kettőnk
dolgáról az emberiség
nevében volna még
talán volna még

2009. ápr. 11. 11:16 - írta Margaréta Keszthelyi Zoltán: "Az igazat mondd!"

József Attila emlékére

Úgy kellett néki valóság varázsa,
Mint gyermeknek a tej és a kenyér;
S az igaz szó vezette új csapásra,
Amely a sejtett jövendőbe tér.

Úgy énekelt szép szóval, tiszta szívvel,
Mint mesebéli énekes legény;
Amerre járt, halotta, hogy’ süvít fel
A félelembe dermedő remény.

Mert félelem virága nyílt a tájon,
Hol költő-ajkán dallá vált az álom:
A szorgalomból sarjadó jövő.

Okos szeméből terhes éjszakákon,
Bátor mosolyt villantgatott az álom,
Mely reménységet s létet egybe sző.

2009. márc. 15. 12:25 - írta Margaréta Petőfi Sándor: Nemzeti dal

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

2009. márc. 8. 9:14 - írta Margaréta József Attila: Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

2009. márc. 1. 11:22 - írta Margaréta Szécsi Margit: Március

Déli szellők, fújjatok csak,
játsszatok a hajamon.
Olvassz havat, melengető
márciusi szép napom.

Fagyos folyó megáradjon,
vessen bimbót minden ág.
Szebb a somfa gyenge szirma,
mint a szürke jégvirág.

Március van, március van.
Ember s állat érzi már,
dong a kaptár, szárnyat rezget
százezernyi kismadár.

Jó volna a nagykabátot
félredobni s könnyeden
játszani és bírkózni a
városvégi zöld gyepen.

Jó volna már munkálkodni;
arra vár a kert, mező.
Szép reményhez, szorgalomhoz
kell a fény, a jó idő.

Pacsirtának kék magasság,
vetőmagnak tiszta föld -
Jöjj el, tavasz, földről, égről
már a telet eltöröld!

2009. jan. 25. 18:32 - írta Margaréta Ady Endre: Egy csókodért

Elmúlt a régi, tiszta vágy,
Amellyel egykor környezélek,
Epesztő, forró, balga láz
Égető lángja sorvaszt érted,
Egy csókodért mindent od'adnék
Egy csókodért nem kell az élet!

Egy forró csók, egy ölelés...
Lázas szivünk összedobogna...
Aztán jöhet, mit bánom én,
A kárhozatnak égő pokla!
...Nincs kárhozat, mely ily gyönyörre
Eléggé gyötrő, kínos volna!

2009. jan. 18. 13:15 - írta Margaréta Dénes László: Várakozás

Nem jön. Feléd madár sem jár. Csak egy-két
eltévedt hattyúdal ragad ki olykor az álom
karmaiból. S reggel megint elmarad a virradat.
Ma sem jön. Az ég alját fürkészve állsz az
ablaknál. Őrá van bízva a pirkadat. Hol
jár? Ki söpri le a csillagokat? A szél sem
merészkedik erre. Szigorú köd sompolyog
a házak között. Az állandó hiány belédköltözött.
Nyomasztó albérlet. Fölmondanál. De kinek?
Ha jönne, elvihetné a dolgait. Eldördült
szavak súlyos csomagját. Villámokat.
Földindulásokat. Az özönvizet. De nem jön.
Valahol itt lakik. Valahol itt él. Megrakom
a tüzet. Ha facsarja orrát a régi füst,
ha könnyezteti, csak szóljon, üzenjen.
Rögvest eloltom, ha fölhangzik a tam-tam.

2009. jan. 12. 19:51 - írta Margaréta Szabó Lõrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek,
Szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tõlem, azalatt
Eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám mindig csak jók voltatok,
Szeressétek õket, ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, õsz, folyók, ligetek,
Szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
Vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold meg helyettem szél, az arcukat,
Fû, kõ, légy párna a fejük alatt.
Kínáld õket gyümölccsel, almafa,
Tanítsd õket, csillagos éjszaka.
Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
Csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élõ és halott anyagok,
Tanítsátok õket, felhõk, sasok,
Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
Vigyázz reájuk, te hatalmas világ.
Az ember gonosz, benne nem bízom.
De tûz, víz, ég s föld igaz rokonom.
Igaz rokon hozzátok fordulok,
Tûz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
Tûz, víz, ég és föld s minden istenek:
Szeressétek, akiket szeretek!

2009. jan. 12. 15:58 - írta Margaréta Reményik Sándor: Nincs enyhe szó...

Nincs enyhe szó, nincs simogatás annyi,
Hogy elborítsa egy ütés nyomát;
Hogy feledtessen egyetlen göröngyöt:
Nincs a világon annyi simaság.

Nincs erdőn, tengeren oly nyugalom,
Nem jő évek során oly csendes óra,
Hogy fölriadni ne tudnánk belőle
Egy emlék-harang-kondulóra.

Hol mérgezett, fekete vér szivárog,
Nincs annyi gyolcs, mely betömné a rést,
S a sértett szív, hogy csak azért is fájjon,
Letépi mindíg-újból a kötést.